Intravénás kábítószer-használó kismamák és édesanyák ellátása az alacsonyküszöbű ellátásban
Annak érdekében, hogy érthetőek legyenek az alacsonyküszöbű programokban végzett munka kihívásai, nehézségei, szépségei és lehetőségei, fontosnak tartom röviden foglalkozni a fogalmi kerettel, módszertani megközelítéssel, ezért először néhány szóban az ártalomcsökkentésről, annak kialakulásáról, magyarországi gyakorlatáról írok. Ezt követően górcső alá veszem a megkereső és utcai munka sajátosságait, majd röviden bemutatok két projektet, amelyek a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány projektjei, ugyanis elsősorban ezekben a programokban találkozom intravénás szerhasználó kismamákkal, anyákkal. Ezek után megosztok pár gondolatot, amelyek ismerete nélkülözhetetlen a romákkal végzett munka hatékonyságához, írok a terhességgel kapcsolatos tapasztalatokról, végül néhány gyermekvállalással összefüggő esetet ismertetek.
Ártalomcsökkentés
Az ártalomcsökkentés mint drogpolitikai fogalom az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején jelent meg (Newcombe, 1987; 1992). Lényeges eleme, hogy nem magát a droghasználatot, hanem a droghasználathoz kapcsolódó ártalmakat kívánja csökkenteni. Az „ártalom” több szinten is jelentkezhet, mint például az egyén, a közösség és a társadalom szintjén, valamint egészségügyi, szociális és gazdasági ártalomként (Newcombe, 1992). David B. Abrams és David C. Lewis (1998) az ártalomcsökkenés megjelenését kuhni értelemben vett paradigmaváltásnak tartja a betegségalapú és absztinenciaorientált modellekhez képest. Az ártalomcsökkentés módszereinek igazi áttörése a HIV/AIDS járvány terjedésének következménye; a HIV/AIDS közegészségügyi veszélye mellett - némi túlzással - eltörpülni látszottak az illegitim droghasználat egyéb ártalmai. Ebben a helyzetben elsősorban az injekciós kábítószer-használathoz fűződő ártalmak (abban az időben elsősorban a HIV/AIDS) csökkentését tűzte ki célul. Az ártalomcsökkentés a morális/büntetőjogi, illetve a betegségmodell közegészségügyi alternatívája a droghasználat és a drogaddikció tekintetében, másrészt elismeri az absztinenciát mint végső célt a droghasználók kezelésében, ugyanakkor elfogadja azokat az alternatívákat, melyek a droghasználathoz kapcsolódó ártalmakat csökkentik. Harmadrészt „filozófiája” alulról fölfelé, a gyakorlati szakemberek felől indult el, ezért egy „felhasználóbarát” megközelítésről beszélünk, illetve az úgynevezett alacsonyküszöbű, könnyen elérhető programok iránti elkötelezettség is jellemzi. Negyedrészt alacsonyküszöbű szolgáltatások preferálása a magasküszöbűek mellett. Az „alacsony küszöb” azt jelenti, hogy a jelentkező kliensekkel szemben nem támasztják az absztinenciavállalás követelményét, a szolgáltatás területi elhelyezkedésében, nyitva tartásában is könnyen hozzáférhető, valamint nem igényel beutalást, ingyenes, és sok esetben az anonimitás lehetőségét is biztosítja. Jellemzője még, hogy elsősorban a legártalmasabb droghasználati szokásokat veszi célba (például cél a steril tűhasználat), majd ha ezt elérte, akkor jön a következő, kevésbé ártalmas vagy veszélyes forma (például injekciós használat helyett nem injekciós, addiktívabb drog helyett kevésbé addiktív, illegitim helyett orvosilag ellenőrzött drog - például methadon - használata, és végül az absztinencia). (Rácz, 2005.)
Az orvostudomány más területeihez hasonlóan, az utóbbi években az ártalomcsökkentés vonatkozásában is megjelent a „bizonyítékokon alapuló” ártalomcsökkentésimódszerekirántiigény. Neil Huntésmunkatársaitanulmányából (2003) megismerhettük az ártalomcsökkentés módszereit, és bizonyítást nyert az is, hogy az ártalomcsökkentéssel kapcsolatos fenntartások (pl. a tűcsereprogramok hatására nő az injekcióhasználók száma, csökken a terápiát vállalók száma) indokolatlannak bizonyultak.
Tűcsere-programok. Steril tűt adnak használt injektorért cserébe. Ezen kívül a szolgáltatást más, intravénás szerhasználathoz szükséges eszközökkel és információs anyaggal, sok esetben személyes tanácsadással is összekötik. Elsődleges cél a vérrel terjedő fertőzések csökkentése, illetve a rejtett szerhasználókkal történő kapcsolatfelvétel. Tűcsere-programok Európában az 1970-es évek óta, Magyarországon 1994 óta működnek, itthon 2001 óta a Pszichiátriai Szakmai Kollégium szakmai protokollja alapján. Eredményességét ma már nem vitatják. David R. Gibson, Neil M. Flynn és Daniel Perales (2001) tanulmányukban a tűcsere-programok eredményességét vizsgálták. Negyvenkét vizsgálatot összegeznek, amelyekből huszonnyolc pozitív eredménnyel zárult, (új fertőzések számának csökkenése), tizennégy kevert (pozitív és negatív), illetve negatív (nem hatott) eredményeket hozott. Ma úgy látjuk, hogy a módszer eredményes a HIV-fertőzés visszaszorításában, azonban kevésbé a hepatitisz C fertőzésnél. Az még ma is vitatott kérdés, hogy börtönökben lehet-e, szabad-e tűcsere-programokat működtetni.
Közösségi alapú megkereső programok. Olyan helyszíneken (bárok, parti helyszínek, utcák) és közösségekben keresik meg az elsősorban „problémás” droghasználókat, ahol azok élnek, sokszor sorstárs segítőkkel, tehát aktív, vagy már felépült szerhasználók bevonásával. Ezekben a programokban lehetőség van a személyes segítő kapcsolat kialakítására, tűcserére, szűrésre, és/vagy kezelő intézménybe utalásra.
Methadonfenntartó kezelés. Az Amerikai Egyesült Államokban a 70-es évek elejétől terjedt el, az európai uniós országokban a 1990-es évektől létezik ez a kezelési forma. Magyarországon 2002 óta van lehetőség a methadonfenntartó kezelés igénybevételére. A methadon opiát-agonista szer, amely azonban nem okoz eufóriát, így használója képessé válik arra, hogy „mindennapi” életét élhesse (például dolgozzon, tanuljon.) A módszernek az a haszna, hogy csökken az injekcióhasználat, ezáltal a vele járó fertőző betegségek átvitele, csökken az illegitim szerhasználat, és emiatt a drogbeszerzésére irányuló bűnözés, és nem utolsó sorban a fenntartó kezeléssel kialakuló segítő kapcsolat előfutára lehet egy későbbi, akár absztinenciára orientált kezelésnek is. Opiátfogyasztó kismamákat minél korábban érdemes methadonfenntartó, adott esetben methadoncsökkentő programokba irányítani, amelyekbe nőgyógyászati igazolással soron kívül fel is veszik őket, ezzel mérsékelve a magzatra és a kismamára leselkedő veszélyeket. Bizonyítékokon alapuló eredményessége a Cochrane-követelményeknek is eleget tesz. Javasolják a börtönökben történő alkalmazást is.
Heroinfenntartó kezelés. Máig vitatott eljárás a heroinfenntartó kezelés, amely azt jelenti, hogy a leszokni nem tudó heroinhasználók orvos által felírt heroint kapnak. A heroinfenntartó kezelés melletti érv, hogy néhány súlyos heroinfüggő még a fenntartó methadonkezelésből is „kiesik”, illetve jelentős mértékben használ heroint a kezelés mellett, ami jelentősen növeli a túladagolás veszélyét. Számukra mintegy „utolsó lehetőség” az orvosilag ellenőrzött formában történő heroinfenntartó kezelés. Ezzel kapcsolatban elsősorban Svájcban és Hollandiában gyűltek össze hosszú idejű tapasztalatok.
A kriminalizáció csökkentése. Akár a büntetési tételek csökkentésével, akár bizonyos magatartásformák (például fogyasztás, saját használatra történő tartás stb.), és drogok (például kannabiszfélék) de facto dekriminalizálása, vagy pedig a büntetés felváltása terápiával („elterelés”) csökkenti a kriminalizációból fakadó ártalmakat. A kérdés elsősorban politikai, nem pedig szakmai.
Információ, edukáció és kommunikáció. A cél ebben az esetben is a biztonságosabb droghasználat - hasonlóan a biztonságosabb szexhez - azoknál a csoportoknál, amelyek drogot használnak, és ezen a közeljövőben nem tudnak vagy nem is akarnak változtatni.
Használószobák, más néven injekciós vagy belövő szobák. Ebben az esetben egészségügyi felügyelet mellett történik a szerhasználók által magukkal hozott drogok szervezetbe juttatása. Miközben a legtöbb európai uniós országban vitatják, illetve egyenesen tiltják (Magyarországon is) ezen szolgáltatásokat, ugyanakkor a működő szolgáltatások vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Az EMCDDA (Drogok és Drogaddikció Európai Monitorozási Központja, European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction) összefoglalója szerint azokban az országokban, ahol elérhetők ezen szolgáltatások, az „utcai” (nem biztonságos) és a nem steril tűvel történő injekcióhasználat csökkent, sikerült segítői kapcsolatot kialakítani a leginkább peremre szorult droghasználókkal (Hedrich, 2004). Ezzel egyidejűleg a használószobák környezetében nem nőtt a droghasználat, viszont csökkent a közrend elleni vétségek száma.
Tablettatesztelés. Elsősorban ecstasy tabletták bevizsgálására használt módszer. Ma az „ecstasy tabletta” közel sem a „hagyományos” MDMA hatóanyag- tartalmú tablettákat jelenti, hanem minden olyan „tablettaszerű” anyagot, amit ecstasyként árulnak. Ezek különféle pszichoaktív vegyületeket, valamint más, mérgező anyagokat tartalmazhatnak. A bevizsgálás során a fogyasztót tájékoztatják a tabletta összetételéről, elsősorban a MDMA hatóanyag százalékos arányáról, felhívják a figyelmet a veszélyforrásokra. A tesztek az alkalmazott módszerek megbízhatatlansága miatt nem pontosak, sőt akár félrevezetőek is lehetnek, ezért általában elvetik, és inkább a laboratóriumokban végzett vizsgálatot javasolnak azon országok szakértői, ahol a módszer a gyakorlat része. Alkalmazását vita kíséri, egyes európai uniós országokban jogi okok miatt nem is fordul elő, így Magyarországon sem. A módszer hatékonyságát illetően kevés adat áll rendelkezésre.
A megkereső és utcai munka elsődleges célja, a rejtett szerhasználókkal való kapcsolatfelvétel a szerhasználók saját életterében, környezetében. Másodlagos célja az ártalomcsökkentés, amely esetben prioritást élvez a HIV-, HCV- fertőződések és a túladagolás megelőzése, az edukáció és a motiválás. Módszerei egyrészt a célpopuláció saját közegében való megkeresése, amelynek hatékonyságát növeli, hogy sok esetben a célpopuláció tagjait is bevonják (empowerment) a megkereső munka során, akiket sorstárssegítőknek (peer) hívunk. Könnyen hozzáférhető és vonzó szolgáltatásokat biztosít, kialakításánál, célkitűzéseinél figyelembe veszi, feltérképezi a célcsoport igényeit, annak értékei szerint és nyelvén fogalmazza meg azokat.
Megkereső program tervezésénél az alábbi kérdéseket kell figyelembe venni:
- Mi a megkeresés célja (például ártalomcsökkentés)?
- Milyen alcsoportokat, populációkat kíván elérni (például VIII. kerületi intravénás szerhasználók)?
- Mennyi ideig fog tartani a projekt, az adott időszak alatt milyen gyakori lesz a megkereső tevékenység (napi, hetente többször, heti rendszeresség stb.)?
- Hány fő megkereső munkás szükséges a munka elvégzése során?
- Mikor kerül sor a megkeresésre (napközben, éjszaka, hétvégén stb.)?
- Mi szükséges a megkereső munkások személyes biztonságához (igazolvány, jól látható, a populáció tagjaiétól elütő öltözet, kitűző stb.)?
A megkereső munka akkor hatékony, ha integrált, komplex formában valósul meg. Fontos, hogy a közösségi addiktológia (egészségügyi, szociális, munkaügyi, oktatási szolgáltatások) részeként működjön. A „sorstárs” segítők bevonása, azt jelenti, hogy a droghasználókra, mint erőforrásra tekint. Hatékonyságát elősegíti, ha rugalmas és bizalmi kapcsolatot alakít ki a büntető-igazságszolgáltatással.
Ártalomcsökkentés Magyarországon
Magyarországon a kilencvenes évek második felében jelennek meg az ártalomcsökkentő drogpolitika első úttörői, a lassan ébredező civiltársadalom horizontális viszonyai között. Az akkoriban alakuló civil kezdeményezések még elsősorban a HIV vírus terjedésének megakadályozására (Drogprevenciós Alapítvány tűcsere program 1994), illetve az intravénás droghasználat ártalmainak a csökkentésére koncentráltak.
1996-ban, a Soros Alapítvány támogatásával alapított Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány, az első olyan NGO (nem kormányzati szervezet) Magyarországon, amelynek elsődleges célja az ártalomcsökkentés. Az alapítvány azóta hazai és nemzetközi pályázatokon való részvétellel teremti meg a működéshez szükséges pénzügyi hátteret. Az intézményben dolgozó szakemberek a drogjelenséget és a droghasználót többféle segítő szakma szemszögéből kezelik, módszereik a droghasználati formák széles spektrumát lefedik. Projektjeik olyan innovatív szolgáltatások pillérei, amelyek a megelőzés, a kezelés, a rehabilitáció és az ártalomcsökkentés területén nyújtanak segítséget a Kék Ponthoz forduló klienseknek és hozzátartozóiknak. Ferencvárosi és békásmegyeri ambulanciáikon a konzultáció, a pszichoterápia, a pszichiátriai rendelés és a közösségi ellátás egyaránt elérhető, megkereső programjaik keretei között, a város több pontján végeznek utcai szociális munkát. Mivel a Kék Pontban a drogjelenséget egy összetett, egyéni-társas-társadalmi jelenségként értelmezik, amelynek a drogbetegség csak egy része, így azok a droghasználók, akik nem drogbetegek, vagy még nem tartják magukat annak, szintén igénybe vehetik ingyenes szolgáltatásaikat, részt vehetnek alacsonyküszöbű programjaikban, jogsegély-szolgálatunk pedig a drogtörvény útvesztőiben segíti eligazodásukat. A szervezet munkatársai bíznak abban, hogy küldetésük és szaktudásuk hozzájárul egy olyan szociális háló kialakításához, amelyben az intézményi struktúrák egymást segítve gondoskodnak a kliensek életminőségének javításáról.
A Kék Pont célja, a droghasználat ártalmainak csökkentése, különös tekintettel az illegális szerekre, a droghasználó egyén, a család és az egész társadalom vonatkozásában. A különböző projektek, amelyek az ambulanciák köré szerveződtek, tökéletes egységet mutatnak. A kliensekkel történő első kapcsolatfelvételt a különböző alacsonyküszöbű, megkereső szolgáltatások jelentik. Ezek között található az utcai munka, amely a VIII. és IX. kerületben egyaránt működik, a Kontakt Kafé, amely egyik eleme a VIII. kerületi tűcsere, a Dzsumbuj program, amely a „Dzsumbuj” telepen kihelyezett, a Drogprevenciós Alapítvánnyal közösen működtetett megkereső program, és nem utolsó sorban a kékpont partiservice. Az ambulancia is alacsonyküszöbű szolgáltatást nyújt, hiszen a jelentkezéskor nem várja el a szermentességet a kliensektől, illetve akár anonim módon is történhet az ellátás. Ez utóbbi a hozzátartozókra is vonatkozik. A gyógyult szerhasználóknak a Fixpont nevű önsegítő csoport nyújt segítséget. Az Alapítvány működésének új eleme, hogy a közelmúltban az alkohol problémákkal küzdő emberek segítését is felvállalta.
Egy kicsit bővebben jellemeznék két projektet, a Kontakt Kafét és a Dzsumbuj projektet, ugyanis elsősorban ezekben a programokban találkozhatunk intravénás szerhasználó nőkkel. A Kontakt Kafé a VIII. kerületben található, a Kálvária téren. Klienseit hétfő kivételével, a hét minden napján, 16 és 20 óra között fogadja. A kliensek jelentős része a környékbeli utcákban, esetleg köztereken élnek, túlnyomó többségük roma származású intravénás szerhasználó, megközelítőleg a kliensek 50%-ának elsődleges szere az amfetamin, a másik 50%-nak a heroin, másodlagos szernek az alkohol és/vagy a marihuána tekinthető. A program a tűcserén és egyéb steril eszközök átadásán kívül, heti két alakalommal ingyenes HCV, HBV és HIV szűrést biztosít, lehetősége van a klienseknek – a szociális
munkások segítségével – felhasználói szinten megismerkedni a számítógéppel, az internettel, tudnak albérletet, munkát keresni. Természetesen fontos eleme a programnak az információnyújtás is. A program hatékonyságát bizonyítja, egyrészt az, hogy naponta 50-60 fő tesz látogatást a programban, és az is, hogy a kliensek jelentős része a program létrejötte előtt rejtett droghasználó volt, tehát nem rendelkezett semmilyen segítő intézményi kapcsolattal.
Dzsumbuj program
A IX. kerület különösen fertőzött területnek számít drogfogyasztás szempontjából. A lakosság körében jelentős az alacsony iskolázottságú, munkanélküli, szegény, szocializációs hiányokkal küzdő, sokgyermekes családok száma. A szerhasználat magán és közterületeken, lakásban, pincében, belső udvarban, lebontásra ítélt épületben, lépcsőházban, parkban és nyilvános szórakozóhelyen egyaránt történik. A Dzsumbuj lakótelep a IX. kerületben, az Illatos és a Gubacsi út sarkán található, tulajdonképpen a Mester utca és a Soroksári út által határolt gyárövezet szívében. 1937-ben építették ezt a három-, négyemeletes, függőfolyosós épületekből álló tömböt, aminek széles környezetében csupán egyetlen egy nagyobb létszámú lakóövezet található, a Kén utcai telep. A Dzsumbuj felépítésének és átadásának fő célja, mondhatni egyben az adott kor szociálpolitikai törekvéseinek egyike is, a 30-as évek közepén Budapesten kialakult, és túlzsúfolttá vált szegénytelepek egy részének felszámolása, a jelentkező nyomor enyhítése. A Kék Pont munkatársai ezen a telepen folytatnak megkereső tevékenységet injekciós droghasználók között, utcai munka keretei között, heti két alkalommal, szerdán és pénteken. Az itt történő munka több éves múltra tekint vissza. (A Dzsumbuj Help-pel, és a Drogprevenciós Alapítvánnyal közösen). Tapasztalataink szerint, a telepen élők viselkedésének sajátossága, hogy nem keresik fel azokat a kezelőhelyeket, programokat, amelyek a telepen kívül működnek, ezért fontosnak tartottuk, hogy minél több segítő szolgáltatást ki tudjunk vinni a telepre. Tapasztaltuk még, hogy a folyamatok lassúak, változásokat évek alatt érhetünk el. A program elsődleges célja, a Drogprevenciós Alapítvánnyal szorosan együttműködve, a telepen élő szerhasználók és közvetlen környezetük ártalmainak csökkentése. A segítségnyújtásba beletartozik adott esetben az egyéni esetkezelés, krízisintervenció, az intravénás szerhasználat és a szexuális úton megszerezhető, átadható fertőző betegségekkel kapcsolatos információk nyújtása, a szerhasználó kismamák segítése is, szükség esetén egészségügyi intézményekbe történő eljuttatásuk, akár a Kék Pont ambulanciájára, akár más intézményekbe, természetesen a problémának megfelelően. Segítettünk munka, illetve albérletkeresésben is. Az elterelés is egyre inkább érinti a telepen élő szerhasználókat, amelyről elsősorban információt kérnek és kapnak, illetve többük el is végezte a kezelést a Kék Pont ambulanciáján. Jogi problémáikkal kapcsolatban a telefonos jogsegélyszolgálatot is igénybe vehetik. Hosszú távú célként megjelölhető a telepen élő gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek a szabadidő eltöltésére különböző alternatívák felmutatása. Ami egyre nehezebb feladat, hiszen a lakók tudatában vannak a telep közeljövőbeni felszámolásának. Fontosnak tartottuk a fiatal korosztály (13-16 év) gondolkodásának átformálását, a szerhasználattal kapcsolatosan, illetve a biztonságos szex, mint fogalom, és mint cselekvés megismertetése útján. Ezt általában óvszerosztással oldjuk meg, illetve megbeszéljük, hogyan és miért érdemes szexuális aktus esetén óvszert használni. Ebben az esetben sikereket könyvelhetünk el, mert amíg a „szülők” idegenkednek az óvszer használatától, addig a fiatalok előszeretettel használják azt. A telepen már a 9-10 éves fiúk is érdeklődnek az óvszer iránt, kíváncsiak arra, hogyan néz ki, hogy kell használni. Persze ők még nem rendeltetésszerűen használják a kondomot, azonban fontos, hogy tudnak a létezéséről, fontosságáról. Ezen kívül az illegális és legális szerek veszélyeiről is beszélgetünk ezekkel a fiatalokkal, hiszen veszélyeztetett helyzetben vannak ebből a szempontból is. Az elmúlt években több generációt kísérhettünk végig a szerhasználat rögös útján, és információkkal, bizalmi kapcsolat kialakításával próbáltuk a szerhasználat által okozott ártalmaikat a lehető legminimálisabbra csökkenteni. Mára eljutottunk oda, hogy párhuzamosan három generáció szerhasználatáról tudunk. A Dzsumbujos kliensek elsősorban amfetamin származékokat használnak intravénás módon, másodlagos szerként ebben az esetben is az alkohol és/vagy a marihuána jelölhető meg.
Romák
A romák vagy cigányok különböző nyelvű és szokású, de hagyományos kultúrájukban a befogadó ország többi lakosától (a „nem-romáktól”) erősen eltérő, népcsoportok összefoglaló elnevezése. A roma csoportok hagyományos életmódjuk szerint a peripatetikus („körüljáró”) népek közé tartoznak. Ez az antropológiai kifejezés a letelepedett népek számára különböző szolgáltatásokat kínáló, meghatározott területi rend szerinti szállásváltogató vándorlást jelöli. Mára a magyarországi, spanyolországi, illetve kelet-közép-európai romák többsége letelepedett. Ugyan a roma csoportok letelepedésük után nagymértékben felveszik a befogadó ország szokásait, mégis beszélhetünk közös kulturális alapokról. Ezen kultúra alapértéke az élet összes területe, a család és a rokoni kötelékek mindenek fölöttisége. Valamennyi hagyományos roma csoport megegyezik továbbá a nem-roma világhoz való sajátos viszonyulásában. Állandó elem az idősek és a gyermekek tisztelete, ugyanakkor a kultúrájuk minden további részletében a nagyfokú alkalmazkodóképesség és rugalmasság a jellemző. Ez utóbbi két tulajdonság a nem-roma népektől alapvetően idegen, őket a kultúrájuk folytonossága, konzervatív, megőrző jellege jellemzi. A változóképesség a részletekben, magyarázatot ad arra, hogy az egyes hagyományos roma csoportok kultúrájának konkrét részletei, például az életmód, a nyelv, a népszokások, hagyományok, vallás és hiedelemvilág, egymástól többnyire teljes mértékben különböznek, miközben a nem-romák mégis egységes etnikumnak látják őket. Amíg Magyarországon a romákra etnikai kisebbségként tekintenek, addig Európa más országaiban nemzeti kisebbséget alkotnak. A nemzetközi cigányság, amit az ENSZ és az EU is elismer, szintén nemzeti kisebbség.
Roma kliensekkel közös munka során fontos még tisztában lennünk néhány sajátossággal, jellemzővel. Életüket átszövi a kultúra (férfi) – természet (nő) dichotómia. Ugyan a nők teljesen alárendelik magukat a férfi rokonoknak, akik megvédik az asszonyokat, lányokat, miközben elvárják tőlük, hogy beleszóljanak a családi élettel kapcsolatos döntésekbe.Anők az irányítást apró, finom módszerekkel érik el. Általában az idősebb asszonyok rendelkeznek a családi vagyon felett. A nők közötti kapcsolat jellege is különbözik a magyar kultúrától, amelyre példa lehet az anyós és a meny (bori) viszonya, általában az anyós örököse a meny. Egy nő, a házasságkötés után rom (ember felesége) lesz.
A roma kultúrát a rituális értelmű tiszta-tisztátalan ellentétpárral jellemezhető (például a felső és az alsó testrészeket el kell választani egymástól, ezért van az hogy a roma nőkön csak ritkán lehet „egyrészes” ruhát látni, ezért hordanak nadrágot a ruha alatt). A tisztátalanság érintés útján átadható. Tisztátalan például a pubertáskorba lépő lány, a menstruáló nő. A roma férfiak, roma nőkkel, roma nők előtt nem beszélnek szexualitásról, nemi szervekről, elsősorban a tisztelet okán. Ha egy nem roma nő (szociális munkás, védőnő, tanárnő stb.) szexualitásról (védekezés, óvszerhasználat, szexuális úton terjedő fertőző betegségekről szóló információk átadása stb.) beszél egy roma férfival, akkor ő ezáltal tisztátalan lesz, így tisztelet sem övezi. Természetesen óvatosan, szavainkat megválogatva lehet ezeket a témaköröket említeni ellenkező nemű klienseinknek is.
A roma kultúrában sajátos szerhasználati szokásokat figyelhetünk meg. A gyereket nagy tisztelet övezi mivel ő még tiszta (ártatlan), központi szerepe van, nem fogalmaznak meg velük kapcsolatban különösebb követelményeket, nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Ez kiegészül a „megkívánás” szokásával, amely azt jelenti, hogy ha egy gyerek szeretne egy csokit, akkor a család az utolsó pénzét is csokira költi, ha alkoholt szeretne kóstolni, akkor azt is megkapja. Ez előre vetíti a korai szerhasználat lehetőségét is. Ezen kívül, a roma gyerekeket családjukban hamarabb tekintik felnőttnek, mint a nem roma családokban. Egy fiú nagyjából 10-12 éves korában már felnőtt, tehát egyenrangú, partneri viszonyban van a család többi tagjával, elsősorban a férfi családtagokkal. Ezt a jelenséget a roma gyerekekkel való foglalkozás során nem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanis hatékonyan akkor tudok neki segíteni, ha én is felnőttként tekintek rá, ha partneri, egyenrangú viszonyt alakítok ki vele.
Szerhasználat és kismamák
A szerhasználat démonizálása, következményeinek hiányos ismerete miatt, nem minden szakorvos van felkészülve a szerhasználó kismamák gondozására, segítésére. Több kliensük beszámolt már arról, hogy amikor tájékoztatta az orvosát arról, hogy a terhességét megelőzően pár alkalommal (egyszer, kétszer) illegális szereket használt, például marihuánát vagy amfetamint, az orvos abortuszt javasolt a kismamának. Az eltúlzott javaslatok egyik következménye lehet, hogy a kismama nem mer majd beszámolni a múltban vagy a jelenben fellépő szerhasználatáról, ami később akár komolyabb problémákat is okozhat.
Esetek
A következő esetek leírásánál a neveket természetesen megváltoztattam és a körülményeket is annyira eltorzítottam, hogy a történetekben szereplő nők ne legyenek felismerhetők.
Zitával a Dzsumbuj programban ismerkedtem meg körülbelül 6 éve. Akkor nemrég költözött a telepre a barátjával, mindketten intravénás amfetamin- használók voltak. Ugyan Zita középfokú végzettséggel rendelkezett, életmódja miatt nem tudott munkát találni magának. Megismerkedésünkkor 6 éves kislánya vidéken élt az apa rokonainál, mivel Zita és az apa rendezetlen életkörülményei miatt, a bíróság más rokont jelölt meg gondviselőnek. Zita a gyermekével ritkán kommunikált, még ritkábban találkozott, ez feszültséget okozott benne, egyrészt szégyellte gyermeke előtt életmódját, illetve nem tartotta magát jó anyának. Kezdetben alkalmanként 5-10 percet sikerült beszélgetnem vele, nagyon óvatosan fogalmazott, szúrós szemmel figyelte reakcióimat. Egy idő után, a rendszeres amfetamin-használat következtében különböző téveszmékről számolt be. Például megölték a szomszédját, és látta éjszaka, hogy valakik elviszik a holttestet egy ásó kíséretében, azt hitte, hogy az élete veszélyben van, valaki folyamatosan figyeli, és valaki meg akarja mérgezni. Kérdezősködéseim során bizonyosságot nyert, hogy ezen elképzelések nem rendelkeznek reális alappal, de Zitát erről csak nehezen sikerült meggyőznöm. Próbáltam bevonni a Kék Pont Alapítvány Gát utcai ambulanciájára, ugyanis azt láttam, hogy orvosi segítségre van szüksége. Több időpontot is megbeszéltünk, azonban ezekre az időpontokra nem jött el, az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos bizalmatlansága miatt. Mivel helyzetét krízisnek ítéltem meg, nagyobb figyelmet fordítottam a vele való munkára. Egy idő után bizalmi kapcsolat alakult ki közöttünk, amely egyrészt a hosszabb (50-6a perces) beszélgetésekben, másrészt a felém áradó bizalomban nyilvánult meg. Például egy idő után azt is elmondta, hogy prostituálta magát. Pár hónapos, rendszeres, intenzív beszélgetéseink után téveszméi eltűntek, és életmódjával, életkörülményeivel kapcsolatos változtatási igényt fogalmazott meg. Először elvégzett egy OKJ-s számítógép-kezelői tanfolyamot, majd munkát is talált magának. A lányával rendezte kapcsolatát, először csak telefonon beszéltek egymással heti több alkalommal, majd a személyes találkozásokra, közös programokra is sor került. Sikerült a szerhasználatát is csökkentenie, végül a telepről is el tudott költözni egy eltartási szerződés következtében. Ezek után két évig nem találkoztunk egymással. Megközelítőleg egy éve, megjelent a drogambulancián, nagyon sírt. Mint kiderült, a barátja szakított vele, mert Zita úgy döntött, hogy felhagy a szerhasználattal, amit a barát nem tudott tolerálni, illetve kiderült, hogy az eltartási szerződés sem szabályszerű, ezért a lakást is elvették tőle. Egy barátnőjénél húzódott meg ideiglenesen, aki szintén szerhasználó volt, illetve volt egy szellemi fogyatékos gyermeke. Zita szerette volna rendezni kapcsolatát a barátjával, és saját lakásba szeretett volna költözni. Az ambulancián történt orvosi vizsgálat során kiderült, hogy Zita borderline személyiségzavarban szenved, és társfüggő. Az ambulancia orvosával közösen kezdtük el segíteni céljai elérésében, attól függetlenül, hogy mi nem tartottuk jó lépésnek azt, ha újra összejön szerhasználó barátjával, hiszen ebben az esetben nagy eséllyel ő is visszaesett volna. Próbáltunk neki reális képet mutatni a párkapcsolatáról, aminek alapja, véleményünk szerint, a közös drogozás volt. Végül Zita eltűnt az ambulanciánkról, amikor újra összejött a barátjával.
Annával idén szeptemberben találkoztam először a Kontkat Kaféban. Amfetamin-használónő, ahúszaséveivégén, harmincaséveielején. Elsőránézésre szorongó típus, nehezen kommunikál. Hetente, kéthetente egyszer látogatja a programot, ilyenkor gyorsan kicseréli a használt tűit és már megy is. Összesen eddig megközelítőleg hatszor sikerült beszélgetnem vele. A „beszélgetések” kezdetben 2-5 percesek voltak, az utolsó alkalommal 15 percet beszélgettünk. Erre a beszélgetésre a program bejáratánál került sor, dohányzás közben. Elmondta magáról, hogy a három éves kisfiával és a férjével él együtt. A kisfiával nagyon szoros a kapcsolata, egy ágyban összebújva alszanak, a gyermeke az élete értelme. A férjével egymás mellett élnek, kapcsolatuk meglazult. Elmondása szerint, a szülés után depresszióba esett, ekkor felkereste a kerületi ideggondozót, ahol kedélyjavítókat, nyugtatókat kapott, egyéb kezelést, terápiát nem. Azóta is havonta egyszer felkeresi a rendelőt, ahol kap egy receptet és már megy is. Fontosnak tartom tapasztalataim alapján megjegyezni, hogy a gyógyszeres kezelés akkor hatékony, ha pszicho- vagy szocioterápia is kiegészíti azt, amelynek hiányában hosszú távon inkább ártunk, mint segítünk klienseinknek. Anna az elmúlt években rászokott a gyógyszerekre, tüneteit 7 hónapja az amfetamin segítségével próbálja tompítani, illetve nem titkolt szándéka, hogy az amfetamin segítségével próbál leszokni a gyógyszerekről. Beszélgetéseink során, javasoltam neki, hogy keresse fel ambulanciákat, és inkább a pszichiáter szakorvosunk segítségével tegye le a gyógyszert, illetve egy terápiás kapcsolatban oldja meg lelki problémáit. Kezdetben nagyon tiltakozott, azt mondta, hogy neki csak a gyermeke fontos, az nem érdekli, hogy vele mi van. Utolsó találkozásunkkor beszámolt arról, hogy mostanában a gyermeke is nyugtalan, nehezen alszik, sokszor felriad. Mivel a gyermekkel mostanában semmilyen váratlan, esetleg traumatizáló esemény nem történt, feltételezéseim szerint Anna hangulatingadozásai hatnak ki a gyermek lelkiállapotára. Ezt a gondolatomat Annával is megosztottam, aki először elcsodálkozott, majd meg is ijedt és megígérte, hogy a kisfiú miatt felkeresi az ambulanciát, de előtte elviszi a gyermekét a nevelési tanácsadóba, és kikéri az ottani szakemberek véleményét.
Irma szintén a Kálvária téri programunk kliense, a húszas évei elején, közepén járóintravénásheroin-használókliens, akibarátjávalazutcánél.Aprogramothetente többször látogatja, leül, teázik, internetezik, az esetek nagy részében nagyon „be van állva”, ezért beszélgetésre alkalmatlan. Megközelítőleg egy hónapja közölte velünk, hogy szerinte terhes. A heroin-használó nők viszonylag későn veszik észre terhességüket, ugyanis egyrészt a rendszeres heroin-használat következtében a menstruációs ciklus felborulása, a vérzések kimaradása tapasztalható, illetve a terhesség korai szakaszában jelentkező tüneteket a kliensek sok esetben elvonási tünetekként aposztrofálják. Tehát miután Irma megosztotta velünk vélhető terhességét, javasoltuk neki, hogy vegyen egy terhességi gyorstesztet, pénz hiányában pedig keresse fel a Józan Babák Klub irodáját, ugyanis ott tudnak neki ingyenes tesztet adni. A vele folytatott beszélgetésekből sajnos nem derül ki egyértelműen, hogy mi a valóság. Egyik alkalommal azt mondta, hogy volt orvosnál, aki 3 és fél hónapos terhességet állapított meg nála, a másik alkalommal, hogy nem tudja, hogy terhes-e vagy sem, ugyanis még sem tesztet nem szerzett, sem orvosnál nem járt. Időnkét azt fogalmazza meg, hogy szeretne abortuszra menni, máskor pedig azt, hogy nincs szíve elvetetni a gyermeket. Egyik alkalommal fel szeretne hagyni a szerhasználattal, másik alkalommal erre való képtelenségét fogalmazza meg. Mint már említettem, rendszeresen „beállva” jön, nagyon nehéz vele beszélgetni, bármiben is megállapodni, információkat átadni. Mindeközben a vélt vagy valós terhességével játszmahelyzeteket teremt maga körül, különböző kiváltságok kivívására használja fel azt.
Emmával szintén az ambulanciánkon találkoztam. 18 éves, enyhén értelmi fogyatékos, nevelőintézetekben nevelkedett lány. Egy fiatalember felkarolta és szerette volna segíteni életkörülményei rendezésében. Emma elsősorban azért keresett fel minket, mert már volt egy gyermeke, aki állami gondoskodásban élt, ugyanis Emma a terhesség alatt és után „sziput” használt, és életkörülményei sem voltak megfelelőek egy gyermek egészséges neveléséhez. A gyermek nála történő elhelyezésének egyik feltétele a szermentesség elérése volt. Beszélgetéseink lassú folyásúak, nehézkesek voltak, kezdetben 20-30 percig tartottak, ugyanis Emma ennél hosszabb ideig képtelen volt figyelni. Később sikerült 50 perces konzultációkon is részt vennie. Kezdetben a marihuánát fogalmazta meg elsődleges szerként, erről szeretet volna leszokni. Később kiderült, hogy még mindig rendszeresen szipuzik is. Ezt a szert pár hónap után felváltotta az intravénás amfetaminhasználat, ugyanis elkezdett járni egy amfetaminhasználó fiúval, akibe nagyon szerelmes lett. Feltételezéseink szerint, a fiú kihasználta, prostituálta őt. A sikeres segítés érdekében próbáltuk bevonni a „mentort” is, akit az Emmával történt események láthatóan nagyon megviseltek. Mivel Emmát szinte minden alkalommal elkísérte intézményünkbe, javasoltuk neki a hozzátartozói konzultációt, ő azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Később ez a fiatalember frusztráltságát intézményünkre vetítette ki, és megszakította velünk a kapcsolatot, amelynek következtében Emma is eltűnt. Emma és „mentora” az eltűnést követően bő egy évvel jelentkezett újra. Időközben Emmának lett még egy gyermeke, aki végtaghiánnyal született. A cél ugyanaz volt, mint első alkalommal, tehát elsősorban a szermentesség elérése, és az életkörülmények rendezése, hogy Emma lehessen a gondviselője első gyermekének. Második gyermekére nem tartott igényt annak fogyatékossága miatt. Ekkor Emma intézményünkben egy másik segítőhöz került, hátha ő hatékonyabban tud segíteni problémái megoldásában. Sajnos ez nem így lett, ugyanis összesen háromszor találkoztak, azonban ezen találkozások alkalmával Emma annyira be volt szipuzva, hogy lehetetlenné tette a sikeres konzultációt.
Következtetések
Lehet, hogy az esetek elolvasása után, megfogalmazódik az olvasóban az a gondolat, hogy ezen beavatkozások nem teljes mértékben érték el céljukat, ezért feleslegesek volt. Ezzel a gondolattal azonban én nem értek egyet. Lehet, hogy a munkánk sok energiát kíván, és eredményei nem azonnal tapasztalhatók. Talán a fenti történetek közül az Emmával való munka volt a legnehezebb, és a legkevésbé eredményes. Ugyanakkor, ha például lecsúszását sikerült lassítanunk, már pozitív befolyást gyakoroltunk. A problémás, időnként reménytelennek tűnő eseteket a szociális munkásoknak van lehetőségük megbeszélni munkatársaikkal, illetve szupervíziós keretek között is beszélhetnek ezekről a történetekről, amelyek a kiégést előzik meg. Amennyiben több szakember foglalkozik egy klienssel, például Zita és Emma esetében, a szakemberek heti rendszerességgel megbeszélést tartanak, ezzel csökkentve a játszmahelyzeteket, és növelve a segítés hatékonyságát. Még a rövid, ad hoc jellegű kapcsolattartásnak is vannak pozitív hozadékai. Egyrészt a kliensek ízelítőt kapnak a segítő kapcsolatból, közelebbről megismerkedhetnek egy szakemberrel, ezért azt gondolom, hogy a jövőben szükség esetén ismét felkeresik az intézményt, vagy magát a segítőt. Dilemmaként fogalmazható meg az anonimitás kérdésköre, amely ugyan védi a klienst, így a kezdeti bizalmatlanság könnyebben áthidalható, azonban az együttműködés, a közös munka bizonyos fokánál, érdemes az anonimitást elvetni (vagy legalább megkísérelni), ugyanis ezzel talán még több segítséget tudunk nyújtani, hiszen a kliens írásos beleegyezésével, az ő érdekében más intézménnyel is fel tudja venni a kapcsolatot a szociális munkás. Az anonimitás terhesség esetén – kiskorú veszélyeztetése miatt – megszűntethető, azonban ezzel rövidtávon azt érnénk el, hogy az adott kliens eltűnik, hosszú távon pedig a többi kliens részéről bizalmatlanságot „érnénk el”.
A megkereső programok még gyermekcipőben járnak Magyarországon, ezért nekünk segítőknek is van még mit tanulnunk. Ami fontos, hogy rugalmasan, amennyire lehet, előítéletektől mentesen közeledjünk a hozzánk fordulókhoz.
Irodalom
- Abrams DB, Lewis DC. Foreword. In:Harm Reduction. Pragmatic Strategies for Managing High-Risk Behaviors. Marlatt G A. (ed.) The Guilford Press, New York, 1998.
- Dagmar H. European Report on Drug Consumption Rooms. European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, Lisboa, 2004.
- Hunt N, Ashton M, Lenton S, Mitcheson L, Nelles B, Stimson G. Forward Thinking on Drugs. A Review of the Evidence-Base for Harm Reduction Approaches to Drug Use 2003; http://www.forward-thinking-on-drugs.org/ review2-print.html
- Newcombe R. High Time for Harm Reduction. Druglink. 1987; 2: 10-11.
- Newcombe R. The Reduction of Drug Related Harm: A Conceptual Framework for Theory, Practice and Research. In: O’Hare et al. (eds.) The Reduction of Drug Related Harm. London Routledge, 1992.
- Nyizsnyánszki AE. (szerk.) Ártalomcsökkentés Magyarországon. Társaság a Szabadságjogokért, Budapest, 2003.
- Rácz J. (szerk.) Drog és társadalom. Az addikció mintázatai. Új Mandátum, Budapest, 2002; 325.
- Rácz J. Ártalomcsökkentő drogpolitika. In: Magyar Tudomány Új folyam 2005; LIII/8
- www.drogriporter.hu
- www.jozanbabak.hu
- www.kekpont.hu
- www.romaweb.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése